Alex Barckkal, a Jazzanova alapító tagjával arról beszélgetünk, miért váltak a DJ-k az új ínyencekké. Beszélgetés messzi tájakról, bizarr ételekről és megfáradt csontokról.

Berlin-Kreuzberg, Maybachufer. Egy nyári csütörtök este Alex Barckkal, a DJ-k és zenei producerek nemzetközileg elismert berlini kollektívája, a Jazzanova vezetőjével finom ételekről beszélgetünk. Ehhez a beszélgetéshez pont egy étterem a legmegfelelőbb környezet. Javaslatára az interjú előtt néhány héttel megnyílt japán étterembe, a Life-ba foglalunk asztalt, amely mostanra a berlini gasztronómiai élet bennfentes köreiben felkapott hellyé vált. Alex ismeri az éttermet és baráti viszonyban van a tulajdonossal, így nem áll fenn a veszély, hogy ezen az estén az ételek frontján bármi is a kedvünket szeghetné.

A sikeres DJ-k elég sokat keresnek, így drága éttermekben étkeznek és automatikusan ínyencekké válnak – ugye, Alex?
Ez az elmélet rám nem igaz, mivel igyekszem elkerülni a drága éttermek megszokott vendégkörét. Ahelyett, hogy az asztaltársaikra figyelnének, csak a tányérjukat bámulják meredten, mint valami kutya a labdát (nevet). Inkább az van, hogy ha az ember DJ, folyton úton van valahol a világban, és végül mindig oda lyukad ki, hogy szeretne jókat enni. A munka eléggé feszített, és ezért gondoskodni kell a szükséges energiáról.

A zenekarok is sok időt töltenek úton, de róluk nem tartják azt, hogy nagy ínyencek lennének. 
Nos, nekünk, DJ-knek van egy hatalmas előnyünk – mivel egyedül dolgozunk, olcsóbb minket utaztatni (nevet). Ez azt jelenti, hogy jobb repülőjegyeket és szállodákat kapunk, és a fellépéseken biztosított ellátás is jobb minőségű. Egy adott ponton a DJ-k – különösen akik a mi zenei szcénánkban dolgoznak – elkezdtek ragaszkodni ahhoz, hogy jó éttermekben szeretnének étkezni.

És mi a helyzet veled – te hogy jutottál el idáig?  
Én az NDK-ból származom, és Kelet-Berlinben nőttem fel, ahol az étel mindig is valami mellékterméknek számított. Csak az volt a cél, hogy az ember jóllakjon. És amíg az ember fiatal, és nem igazán törődik a dolgokkal, más nem is számít. Évekig így éltem, tipikus agglegényként. Aztán találkoztam a feleségemmel. Ő francia...

... a többi pedig magától jött.
(nevet) Franciaországban őrülten fontos az étkezés, és mintha mindenki két lábon járó borkalauz lenne, mindenki tudja, milyen ételhez milyen bor illik. Én persze nagyon élveztem ezt, de nem ártottam bele magam, legalábbis azt hittem. Aztán hamarosan engem is mindenki borrajongóként kezdett kezelni. A feleségemről alkotott kép rám is átragadt! Ennek a pozitív mellékhatása az lett, hogy felszította az érdeklődésemet, és mostanra már többet tudok a borokról, mint a feleségem.

Ha filmet készítenének rólad, a címe az lenne: „Alex, a vonakodó ínyenc”.
Nem igazán nevezném magam ínyencnek, mert szeretek otthon enni. A feleségem nagyszerűen főz. Ami a legjobban tetszik az ételek világában, az a közösségi aspektus, a lehetőség a találkozásra és ismerkedésre. Aztán az ember egyre jobban megismeri magukat az ételeket is.

Tehát a közös étkezések és az ételekről való beszélgetés ugyanúgy működik, mint amikor a zeneboltban a lemezek között kutatsz, és az eladókkal beszélgetsz a zenékről.
Teljesen. A lemezeket persze online is meg lehet rendelni, ez gyorsabb és egyszerűbb. De aztán otthon ülsz kétezer lemez között, amik mind csodásak, de kivel beszélgetnél róluk, kinek játszanád le őket? Számomra ugyanez a helyzet az ételekkel is. Lehet, hogy valami tényleg remek, de idővel eljön az a pillanat, amikor inkább kimozdulnék, és együtt vacsoráznék valakivel, akivel jól érzem magam, aki értékeli a jó ételeket, és akinek esetleg még néhány érdekes gondolata is van a témában.

Gondolom, sok ilyen emberrel találkozol az utazásaid során.
Mindig vannak olyanok, akik azt mondják: most itt vagy Spanyolországban, és ezt vagy azt a bort meg kell kóstolnod. Amikor pedig Olaszországba mész, akkor ezt kell kipróbálnod. Mindegyik faluban van egy legjobb bor, egy legjobb helyi olívaolaj. Erre én meg azt mondom, miért ne, és megkóstolom, mivel szeretek jóban lenni azokkal, akikkel dolgozom – már nagyjából 20 éve nagyrészt ugyanazokkal az emberekkel pörgetem a lemezeket. Ez egy ilyen japán dolog: ha egy adott szervezővel dolgozol, akkor segítesz is nekik mindenben, mivel minden a kölcsönösségről szól.

Úgy tűnik, nagyon kedveled Japánt. Sőt, a te javaslatodra találkoztunk ebben a japán étteremben.
Abban az országban bármelyik étterembe betérhetsz, legyen bár lepukkant vagy a legfelkapottabb, a háttérben valami olyan hihetetlen jazz zenét fogsz hallani, hogy azt kívánod, bár te írtad volna. Az étkezés is ugyanannyira fontos nekik, mint a zene. Emellett nagyon tisztelik a hagyományokat is – ott ülsz ennek a lenyűgöző kultúrának, ennek a párhuzamos univerzumnak a közepén, erjesztett nattóbabot eszel reggelire, és azt gondolod: „Ezt aztán vacsorára biztos nem tudnám magamba erőltetni!” Na, ez az igazi élet!

Más országok, más szokások – nem kell néha óvatosnak lenned? 
Bárhol is jársz a világban, ha betartod az udvariasság és a tisztelet alapvető szabályait, általában nem eshet bajod. DJ-ként pedig általában amúgy is buborékban élsz, mivel hozzád hasonló arcok vesznek körbe. Az embernek erőt kell vennie magán, és ki kell kászálódnia a lemezjátszó mögül. Ilyenkor aztán érdekes dolgokat fedezel fel, és rájössz, hogyan folynak a dolgok ebben a furcsa világban.

Melyik országok konyháit kedveled a legjobban?
Nagy rajongója vagyok Indonéziának, és különösen az ott mindenhol kapható kínai fogásoknak. Egy évet töltöttem Réunion szigetén, ez egy apró sziget az Indiai-óceánon, és ott aztán igazán szokatlan ételek vannak, de nagyon finomak. Rengeteg különféle konyha hatása érződik bennük – a francia, az indiai, a kínai, az afrikai, a kreol és a helyi konyháé. Hihetetlen, ahogy mindent csak összekevernek egy serpenyőben, és a végén egyszerűen mennyei az íze.

Mi az?
A rougail saucisse – speciális fűszerkeverékkel ízesített füstölt kolbász. Az egyik abszolút kedvencem. A feleségem még Réunionon tanulta meg, hogyan készül. Ha vendégeket hívunk, mindig ezt kérik. Ez persze nehezen nevezhető fine diningnak – az ilyen ételek kezdenek kiveszni. De ez érthető, mivel napjainkban az emberek egyre kevesebb nehéz fizikai munkát végeznek, és könnyebb ételeket szeretnének enni. 

Ha már a változó időkről beszélünk – most is ugyanannyit utazol, mint annak idején?
A Jazzanova a kilencvenes évek közepén pörgött fel, és azok igazán őrült évek voltak. De még ma is minden hétvégén turnézom. Ez jó, mert nagyon szeretek lemezeket pörgetni, klubokba járni, és a zenén keresztül kommunikálni másokkal. Azt azért be kell vallanom, hogy abba a korba kerültem, amikor az utazás már egyre nagyobb nyűgöt jelent. Holnap reggel például hatkor kelek, és repülök Szlovéniába, ott fellépek, majd alvás nélkül továbbrepülök Horvátországba, ahol délután egy fesztiválon lépek fel. Az elmúlt húsz évben hatalmas alváshátralékot halmoztam fel – ha beállítasz a sarokba, azonnal állva elalszom. Ezen sajnos a legízletesebb ételek sem segítenek.

Szerző: Nico Cramer
Fénykép​: © PR, © Holger Talinski